Kategória: Ruha választás lélektana
Menyasszonyainkkal közös emlékek - 2017.
Nem múlhat el úgy a 2017, hogy ne osztanánk meg a Menyasszonyainkkal közös emlékeket!
Olyan hirtelen véget ért az év, mire feleszméltünk a munkából december lett.
Jó, hogy néha a kezünk ügyében volt a telefon, mert így megörökíthettük az utolsó ruhapróbaörömét, a megnyugvást adó első pillantást a tükörben, és azt a felszabadultság érzést, amit csak egy tökéletes ruha képes megadni.
Szeretnénk köszönetet mondani egy általunk készített 3 perces kisfilmmel gyönyörű Menyasszonyainknak, hogy ránk bízták életük legkülönlegesebb ruháját.
Köszönjük, hogy megosztottátok velünk a készülődés varázslatos hangulatát, részesei lehettünk a nagy rátalálás pillanatainak, az öröm könnyeknek és a boldog öleléseknek. Látva a Vőlegények első pillantását kimondhatatlanul jó érzés, hogy valóra válhatott az álom, amivel hozzánk érkeztetek.
Szeretettel, Vera és a Lafemme szalon csapata